Erősen rájár a rúd Sebastian Vettelre az idei szezonban, hiszen nem elég, hogy zöldfülű csapattársa már háromszor állt a dobogó tetején, míg ő egyszer sem, a pontversenyben pedig hatvan pont a különbség kettejük között, a négyszeres világbajnoknak még ilyen egészen szemtelen dolgokat is el kell viselnie.

Miután a célegyenes utáni első sikánban nem jött össze az előzés, Ricciardo a Curva Grandéban cselesen a külső ívre húzódott, majd éppen a féktáv előtt átvágódott a másik oldalra, ezzel pedig úgy megetette Vettelt, hogy a németnek valószínűleg napokra elment az étvágya.

Még mielőtt kiállítanánk Vettelnek a szegénységi bizonyítványt, tegyük hozzá, hogy Ricciardo az egész verseny alatt parádésan vezetett, Räikkönent például olyan hidegvérrel előzte meg a célegyenes végén, hogy attól egy pillanatra talán még a jégember is lefagyott. For the record: ebben a kanyarban a versenyzők nagyjából 350 km/h-s tempóról fékezik 60-ra az autót. Így tessék nézni.

Bár Ricciardo a bravúros előzések ellenére is csak az ötödik helyen fejezte be a monzai futamot, teljesítménye nem maradt visszhang nélkül, a Renault például külön Twitter-posztban gratulált a négy előzéshez, amit mindössze hét kör alatt hozott össze az ausztrál csodagyerek.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés