Genfben már megcsodáltuk a Rimac második szuperautóját, a C_Two pedig hamarosan az amerikai vevőket is elbűvölheti. A tisztán elektromos hajtású horvát szuperautó ehhez új festést és pezsgősüvegtartót kapott.

A Concept One is túltett mindenen, amit az elektromos szuperautókról gondoltunk, és az utódjaként idén bemutatott C_Two még elképesztőbb számokkal érkezik. A négy elektromotorja összesen 1914 lóerőre és 2300 Nm nyomatékra képes, amivel a két tonnánál éppen könnyebb sportkocsi két másodperc alatt gyorsul százra, a végsebessége 412 km/óra.

A genfi autószalonon fémes szürkében leplezték le az új Rimac első példányát, most pedig a kaliforniai Pebble Beach autós eseményein is bemutatkozik a C_Two, amihez új tengerkék fényezést készítettek neki. A róla készült gyönyörű képeken valósággal ragyog ez a festés, ami még inkább kiemeli a 4,75 méter hosszú sportkocsi áramvonalas formáját.

Mate Rimac, a márka fiatal tulajdonosa pedig újabb ötletet rejtett el az autóban. A genfi prototípusban ott volt a tűzoltó készülék, rajta a felirattal, hogy hegyi versenyen bevetendő, amivel Richard Hammond balesetére utalt. Most pedig két gigantikus pezsgősüveg és két pohár számára épített tartót, hogy ezzel vegye le a lábáról az amerikai vevőket.

Már ha a Rimac ritkasága és gyorsasága nem lenne elég nekik.

Olvasd el, mire képes a Rimac C_Two, és nézd meg a belsejét is:

Két másodperc alatt van százon a legújabb Rimac

Elképesztő számokkal jön a horvát elektromos szuperautó új generációja.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
11% 8-10 éve
39% +10 éve