A fiatal Mick Schumacher nagyon közel került a Forma–1-hez, és nemcsak azért, mert 2019-ben a királykategória előszobájának számító F2-ben fog versenyezni, hanem mert a Ferrari akadémiájához is csatlakozott. 19 éves kora ellenére pedig nagyon összeszedetten és felnőttesen beszél a jövőjéről – meglátszik Michael Schumacher és a család nevelése.

Micknek az F2-szereplés mellett, a maranellói akadémián keresztül lehetősége nyílhat tesztelni az olasz istálló 2019-es gépét, valamint az is könnyen elképzelhető, hogy ő lesz a Sauber az Alfa Romeo harmadik számú, azaz tartalékpilótája. Az ehhez szükséges szuperlicen-pontjai már megvannak neki, de ennyire még nem szalad előre:

„Nagyon izgalmas lenne tesztelni egy F1-es autót a sebesség és az erőhatások érzése miatt is, plusz megérteni azt, hogy az autó valójában miképpen viselkedik. Számomra viszont fontosabb az, hogy megtanuljam a sok emberrel való közös munkát. Meg akarom érteni az egész rendszer működését.”

Nyomást viszont nem tesz magára:

„A folytatásban is ugyanazok maradunk, mint eddig. Annak ellenére, hogy csak egy lépés választ el az F1-től, a hangsúly a tanuláson van és azon, hogy a lehető legtöbb információt szívjam magamba. És csak ezután valósítjuk meg azt, amit megtanultunk.”

(Forrás / fotó: motorsport.com / Mick Schumacher)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés