Toto Wolff nem is olyan burkoltan állt bele Nico Rosbergbe.

Egészen köztudott, hogy Lewis Hamilton és Rosberg kapcsolata csak mérsékelten volt idilli a Mercedesnél, és az sem segített a helyzeten, hogy az előző évben a német lett a világbajnok éppenhogy csak megelőzve csapattársát.

Rosberg azonban visszavonult, de a britnek még mindig annyira fáj az az elvesztett vébécím, hogy rendre betalálja a németet. Azt azért nem mondhatjuk, hogy Toto Wolff is beszállt volna ebbe a buliba, mindenesetre nem is olyan burkoltan, de ő is beleállt volt versenyzőjébe, amikor arról kérdezték egy interjú során, hogy melyik pilóta volt a balhésabb – és ha valaki, akkor ő azért csak tudja, elvégre ő a csapatfőnök:

„Az, aki már nincs itt. Az alattomos. Nico minden rendelkezésére álló fegyvert bevetett. (...) Ment mindenféle pszichojátszmázás, hogy kizökkentse az ellenfelét. (...) Minden évben volt valami balhéjuk, ami nagyban befolyásolta a kapcsolatukat.”

Rosberg azért reagált a dologra:

„Én tudom, hogy Toto mit gondol rólam valójában, és egyáltalán nem izgat, hogy mit ír az újság. (...) Én megnyertem a magam csatáját. Bízom benne, hogy egy napon újra közösen tudunk nevetni a múlton.”

Az viszont biztos, hogy Rosberg távozásával új időszak kezdődött a Mercedesnél, egyelőre még több mint harmonikus Hamilton és Valtteri Bottas kapcsolata.

(Forrás / fotó: f1fanatic.hu / AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés