A német könnyen lehet, hogy otthagyja a stresszt a Mercinél.

Nemsokára kezdődik a Forma-1-ben a nagy találgatás, hogy vajon ki hol folytatja jövőre, és ennek az egyik legfontosabb alakja Nico Rosberg lehet. Tegnap már írtunk arról, hogy a Mercedes szerint semmi nem állhat a szerződés útjába, és a németnek szinte már meg is van a szerződése jövőre, de azért ők is nézegetik az utánpótlást. A csapatfőnök, Toto Wolff szerint ha Rosberg úgy dönt, hogy mégsem náluk folytatja, akkor Fernando Alonso lehet az egyik jelölt a helyére.

Most meg olyan hírek láttak napvilágot az olasz Corriere della Sera újságban, hogy Robserg már a Ferrarival tárgyal, és ott folytathatja 2017-től a karrierjét.

A Ferrari természetesen nem Sebastian Vetteltől válna meg, hanem fiatalítana a csapatán, és Kimi Räikkönen helyére érkezhetne. A Red Bullnál ott van Max Verstappen, a McLarennél jövőre helyet kaphat Stoffel Vandoorne is, és a Ferrari szerint a 36 éves Räikkönen már nem annyira konzisztens teljesítményét nézve.

„Ellentétben Kimivel, Rosberg teljesen érett, mindig gyors és megerősödött Hamilton mellett. A Mercedes ráadásul kevésbé lenne ilyen erős, ha a Ferrari elhozza tőle Rosberget” – nyilatkozta egy Ferrarihoz közel álló forrás.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Brüsszel az új Genf, idén már itt indult az autós év

Új emblémát jelentett be a Honda, hamarosan az autókra is felkerül

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés