A Ferrariért – ezt ugyan így nem mondta ki, de erősen utalt rá.

Hamilton szerződése 2020 év végén lejár a Mercedesnél, egyelőre még nem került szóba a hosszabbítás lehetősége, bár Toto Wolf már jelezte, hogy hamarosan szeretne tárgyalóasztalhoz ülni az immár hatszoros világbajnokkal.

Az F1 sportigazgatója, Ross Brawn nem látja annyira biztosnak Hamilton maradását:

„Szerintem új kihívásra vágyik, elképzelhetőnek tartom, hogy egy másik csapathoz igazol, hogy sikerre vezesse őket.”

Amit lehet tudni, hogy Hamilton jól érzi magát a csapatnál, amely már évek óta dominálja az F1-et, igaz, a Ferrarinak tavaly és idén is sikerült megszorongatni a Mercedest, vagyis az olasz istálló az egyetlen csapat amely valóban fel tudja venni a versenyt a német gárdával, azaz újabb győzelmeket és világbajnoki címe(ke)t a maranellóiakkal érhetne még el a brit.

Persze, 2020-ban még a Red Bull is dobhat nagyot a Hondával, amiből már ebben a szezonban is láthattunk ízelítőt, és még a 2021-es szabálycsomag is csavarhat egyet a dolgokon.

Jacques Villeneuve szerint Hamilton szinte biztosan a Ferrarinák köt ki 2021-ben (Sebastian Vettel helyén), ez esetben akár...

Verstappené lehet Hamilton helye, már 2021-ben

Állítólag ez annyira komoly, hogy már egy előszerződést is aláírt a holland.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.