Az RQ–180 jelzésű lopakodó az Irakban és Afganisztánban használt kémrepülőket válthatja le. A hírhedt 51-es körzetben tesztelik.

Az elsősorban nagy hatótávolságú felderítő küldetésekre, hírszerzésre és megfigyelésre használható drónt egyelőre a nevadai Groom Lake-nél, vagyis az 51-es körzetben tesztelik, amely az ufóhívők Mekkájaként lett híres. A szupertitkos katonai bázison az 1950-es évek óta tesztelnek különböző katonai fejlesztéseket – többek között az U2 kémrepülővel is itt végeztek próbarepüléseket –, de vannak, akik szerint az amerikaiak lelőtt földönkívüli járművek roncsait őrzik a területen.

Az Aviation Week által közölt fantáziarajz alapján az RQ–180 komoly hasonlóságot mutathat a Northrop Grumann másik gépével, az X–47B-vel, a hírek szerint pedig a hatótávolsága az 1200 mérföldet is elérheti, és akár egy teljes napig is a levegőben tud majd maradni.

Eközben az oroszok sem tétlenkednek, a legújabb csodafegyverüket éppen most kapták le a levegőben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy kamion durrdefektjét rögzítette az autópálya-kamera

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés