A legendás Michael Schumacher fia akár már idén a Ferrari 2019-es autójába ülhet.

Már decemberben arról cikkezett az olasz sajtó, hogy Mick Schumacher a Ferrarihoz igazol – egyelőre csak az istálló akadémiájához –, bár hivatalos bejelentés még nem történt, de készpénznek veszik a dolgot, állítólag már csak a részletekben kell megállapodni. És most már arról ír többek között a motorsport.com olasz kiadása és a Gazzetta dello Sport is, hogy akár

ő lehet Pascal Wehrlein mellett a Ferrari másik tesztpilótája.

Vagyis ez azt jelentené, hogy Mick a királykategória előszobájában, azaz a Forma–2-es szezon mellett, F1-es autóba is ülhet a nullkilométeres pilóták tesztjén* az idény közben, vagyis komoly tapasztalatra tehet szert.

*Az istállóknak a Bahreini és a Spanyol Nagydíj utáni négy tesztnapból kettőn olyan pilótáknak kell lehetőséget adniuk, akiknek egyrészt megvan az ehhez szükséges licence, illetve pályafutása során maximum két F1-es futamon ült autóban.

Maranellóban egyébként most kicsit felfordult a világ:

Hatalmas hibát követett el a Ferrari, de nem a csapatfőnök kirúgásával?

Akár rosszul is elsülhet az új csapatfőnök kinevezése.

(Fotó: Mick Schumacher)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Dolgok, amiket még nem éltünk át, de nem is akarunk: porviharban autózni

Viszlát Ceed, helló jövő – Kia K4-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
0% Kevesebb mint egy éve
0% 1-3 éve
0% 4-7 éve
0% 8-10 éve
0% +10 éve