A Ferrari és a Mercedes is élénken érdeklődött Mick Schumacher iránt, aki – az olasz sajtó szerint – már döntött is.

Michael Schumacher fia, Mick 2018-ban úgy nyerte meg a Formula–3-as Európa-bajnokságot, hogy annak igazából semmi előjele nem volt. Ezek után szóba is hozták az F1-gyel, ám ő inkább a tapasztalatszerzést és a királykategória előszobáját, az F2-öt választotta.

A 19 éves pilóta teljesítményét árgus szemekkel figyeli édesapja két korábbi csapata, a Ferrari és a Mercedes is. Mindkettő istálló jelezete, hogy szívesen látná a fiatal tehetséget az utánpótlásprogramjában.

A Motorsport pedig már azt is tudja, hogy a kis Schumi a Ferrarit választotta, bár hivatalos bejelentés még nem történt.

A döntés egyébként logikus lenne, a Ferrariban jelenleg nagyobb lehetőség rejlik, ugyanis míg a Mercedes nem, vagy csak nagyon nehezen tud ülést szerezni neveltjeinek (pl.: Esteben Ocon esete), az olaszok szoros kapcsolatban állnak a Hasszal és a Sauberrel is, többek között így kaphatott ülést az előző idényben Charles Leclerc a Saubernél – ő idén Sebastian Vettel csapattársa lesz –, illetve a 2019-es idényre Antonio Giovinazzi is (Sauber).

Eközben meg...

Hétvégén elrajtolnak a jövő versenygépei

Minden eddiginél izgalmasabbnak ígérkezik az új szezon.

(Fotó: Mick Schumacher)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
10% Naná, és nagyon keményen.
51% Igen, de menedzselhető.
39% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés