Egy mondattal odaszúrt az Aston Martin pilótapárosának.

Fernando Alonso számára a 2023-as szezon lesz pályafutása huszadik Forma–1-es idénye, vagyis igazi veteránnak számít. Viszont a 41 éves spanyolt idén már nem az Alpine, hanem az Aston Martin színiben láthatjuk versenyezni. Mindez pedig azt is jelenti, hogy az istálló tulajdonosának fia, Lance Stroll a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel visszavonulása után sem marad komoly tapasztalattal, eredményekkel bíró csapattárs nélkül.

Bemutatták Fernando Alonso első Aston Martinját

Fernando Alonso új csapata is bemutatta a 2023-as autóját.

Alonso egyébként nagyon jó véleménnyel van a fiatal Strollról, akit szupertehetségesnek tart, annyira, hogy szerinte akár még világbajnok is lehet belőle. Azonban – nem annyira meglepő módon – nem mindenki osztja a spanyol újdonsült csapattársába vetett hitét, ott van például a korábbi F1-es versenyző, a Sky Sports szakértőjeként is ténykedő Ralf Schumacher, aki mindennek így adott hangot:

„Persze. Az F1-es autók pedig tudnak repülni. Vagy máris április elseje lenne?”

A 24 éves Stroll egyébként nem nyújt olyan nagyon kiemelkedőt az F1-ben, sokan csak egy fizetős pilótának tartják, aki azért lehet még mindig a mezőny tagja, mert az édesapjáé a csapat.

(Forrás: gpfans.com, planetf1.com , fotó: astonmartinf1.com)

Ez is érdekelhet:

Schumacher politikai okok miatt nem maradhatott az F1-ben

Egy csapat konkrétan le akarta igazolni Mick Schumachert, de mégsem tehette meg.

„Oroszország nélkül egyetlen bajnoki címet sem tartok érvényesnek”

Markáns véleménye van a korábbi Forma–1-es pilótának.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
9% Igen, tetszett.
35% Igen, de csalódás volt.
15% Még nem, de megnézem.
41% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés