És egyik sem Lewis Hamilton.

A hibridéra 2014-es bevezetése óta a Mercedes durván dominálja a Forma–1-et. Az elmúlt hat idényt elvitte mind a konstruktőrök, mind pedig a pilóták között, és nagyon úgy tűnik, hogy zsinórban hetedik alkalommal is világbajnok lesz a csapat, ahogy Lewis Hamilton hetedik bajnoki címét ünnepelheti a szezon végén.

A korábbi F1-es versenyző, Ralf Schumacher szerint két dolog miatt legyőzhetetlen a Mercedes, és egyik sem Lewis Hamilton:

„Egyrészt a Mercedes motorja évek óta páratlan, másrészt a csapatot alakító kulcsfigurák egysége.”

A Mercedes egyébként már elvesztette egyik kulcsfiguráját, a motorzseninek tartott Andy Cowell ugyanis 2021 év elején távozik a csapattól – a szakembernek elég jelentős szerepe volt a csapat 2014 óta tartó egyeduralmában –, de a címvédő még Toto Wolff csapatfőnökkel sem hosszabbított, pedig Lewis Hamiltonhoz hasonlóan neki is idény végén jár le a szerződése.

És ha már Hamilton...

(Forrás: Sky Deutschland, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Itt az új Mazda CX-5 – és pontosan azt tudja, amiért eddig is szerettük

Ha a szöges gumi túl átlagos, a körfűrészlap lehet a megoldás

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés