Szerdán temették el a 70 éves korában elhunyt Niki Laudát, akit családja, barátai, volt versenyzőtársai és hírességek mellett rajongók százai is elkísértek utolsó útjára. A temetésen beszédet mondott többek között Arnold Schwarzenegger is, akit Lauda özvegye, Brigit kért fel.

A testépítőből lett színészből lett politikus angolul szólalt meg, hogy többen megértsék, szavai pedig igazán meghatóak voltak. Olyanokat mondott, mint:

„Azt mondom mindig, amekkora a temetés, annyira szerettek, és a Stephansdom tele van.”

Vagy mint:

„Nem voltak határai: szeretetben, sebességben, győzelemben, üzletben. Inspirált engem. Amikor kormányzónak pályáztam, azt mondta: ne beszelj róla, csináld meg! Ez volt Niki! Nem érzem úgy, hogy elment.”

És mint:

„Olyan, mint egy nagy hajó, ahogy távolodik a parttól, egyre kisebb lesz, egy idő után nem is látjuk már, de attól még ott van. Niki sem ment el, csak már nem látjuk. Niki, szeretlek, köszönöm, hogy hozzáadtál ehhez a világhoz. Hozzátetted a magadét. Hiszem, hogy Niki nem ment el.”

(Forrás: Index, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A New York-i rendőrség rommá zúzza a lefoglalt robogókat

Gyönyörű sportkupéval mutatja meg az Alpina jövőjét a BMW

Gombnyomásra kitáruló ajtókkal jön az új Audi Q9

A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
Hirdetés