A nitrogénszennyezést kell csökkenteni.

Csütörtöktől sebességkorlátozásokat vezetett be Hollandia a közutakon,

Ez azt jelenti, hogy egy sportkocsi is annyival mehet csak, amennyivel egy turistabusz – annyi a könnyítés, hogy a holland szabályok szerint az autópályák jelzőtábláin gyakran különböző nap- vagy időszakokra vonatkozó, kiegészítő táblákat helyezhetnek el, amelyek éjszaka nagyobb sebességű haladást tesznek lehetővé.

A holland kormányt tavaly májusban bírósági határozat kényszerítette építési munkák ezreinek leállítására vagy szüneteltetésére, mivel az ország évek óta túllépi az Európai Unió nitrogénkibocsátási határértékeit. Mark Rutte miniszterelnök novemberben jelentette be, hogy az ország az autóforgalom, valamint az általa okozott károsanyag-kibocsátás csökkentése érdekében országos sebességkorlátozást vezet be. A döntést az indokolta, hogy a levegőben található nitrogénoxidok elsősorban az autókból, teherautókból és az építőiparban használt nehéz dízelüzemű haszongépjárművekből származnak.

Ez is érdekelhet:

Player Autószalon

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.