És főleg ne másszon hátra, miután bekapcsolta a megtévesztő nevű vezetéstámogató rendszereket.

Van az a régi urban legend, amikor is az egyszeri amerikai bekapcsolta a „Cruise Control” funkciót a kocsiban, majd pedig:

  • hátrament kávét főzni (lakóautóról van szó)
  • simán csak elszunyókált, illetve
  • a hátsó ülésre mászott megetetni a gyerekét, mert azt hitte, hogy a repülőkhöz hasonlóan egy robotpilótára bízta az autót.

A kocsi persze összetört, felborult, lerepült az útról, hahaha, lehet nevetni a szegény hülyén. Igazán tudhatta volna (ha egyáltalán tényleg létezett ilyen mondabeli ember), hogy attól még nincs kontrollálva az a cruise, hogy a kapcsolóra ez van írva. A Cruise Control csak egy jól hangzó, a marketingesek által kitalált elnevezés egy szolgáltatásra, ami sokkal kevesebbet tud, mint amit a neve sejtet. (Mennyivel más mentalitást tükröz amúgy a német név: Tempomat - vagyis automatikusan tartja a tempót a rendszer, de semmi több.)

A gyári demonstrációk látványosak, de az utakon még mindig, mindenhol az az ember felel mindenért, amit a kocsi csinál, aki vezeti. Vagy nem vezeti...

A sztorihullám eredete egészen a '70-es évekre nyúlik vissza, tehát azt hihetnénk, hogy már legalább annyira ismert és nevetséges, mint a mikrohullámú sütőben szárított macska története. És mégis: az emberek újra és újra és újra megidézik a legendát. A legutóbbi eset egészen pontosan szombati. Egy Tesla, amit nem vezetett senki, feltekeredett a fára. A kocsiban két halottat találtak a tűzoltók, az egyiket a hátsó padon, a másikat az első utasülésen.

Természetesen minden ilyen esetben van felelős, van ember, akinek a feladata lett volna az autó vezetése, a baleset pedig nem a technika hibája, hanem az adott ember hülyesége miatt következik be. Önvezető autó, aminek át lehet adni a kormányt bármikor, bármilyen körülmények között, bármilyen és bármelyik úton – ilyen autó ma, 2021. április 20-án – nincs. És még jó ideig, talán évtizedekig (!) nem is lesz. Hiába sugallja ezt a Tesla a vezetéstámogató rendszere nevével és az ilyen videókkal:

Vannak vezetést támogató, akár baleseteket is teljesen önállóan elkerülni képes biztonsági rendszerek az autókban. Vannak robotaxik, önjáró minibuszok, amelyek lassan, óvatosan, megfelelő időjárási körülmények mellett kísérleti üzemben a világ néhány pontján képesek önállóan hozni-vinni az utasokat, egy számukra engedélyezett körzetben. Vannak olyan új autók, amelyekben már bizonyos feltételek mellett (egyelőre autópályán, dugóban, lassan haladva), bizonyos országokban el lehet vagy hamarosan el lehet majd engedni a kormányt. Ezek a kocsik már képesek arra, elvileg, hogy akkor is biztonsággal meg tudjanak állni az út szélén, ha minden radar, LIDAR, kamera és szonár folyamatos éber figyelme ellenére mégiscsak belekerül egy kis kaki a ventilátorba.

És belekerül. Pont ma kapcsolt ki alattam egy vadonatúj tesztautó önvezető rendszereinek fele az autópályán egy sípolással (onnantól nem volt se tempomat, se sávtartás, se automatikus vészfékezés egy ráfutásnál), amikor az autópályán belefutottam egy zivatarba. Folyt a víz a kamerákon, radarokon, a kocsi megvakult: itt a vége. És mindezt pár pillanat alatt, szó szerint a derült égből érkező villámcsapás váratlanságával.

Jobb lett volna valami más nevet adni a rendszernek, például hogy "Not a real Autopilot but avoids some crashes sometimes"

Persze én nem másztam hátra a kocsiban viccből, ennyire nem vagyok hülye, de azért a Teslát is illene már fejbe kólintani végre valami látványos precedensértékű kártérítési perben, amiért adja a lovat azok alá, akik viszont ilyen hülyék. Elon Muskot nagyon sok dolog miatt tisztelem és becsülöm, de azért egy egészen kis köröm mégiscsak nőhetne arra a testrészére, amire gondolok, amiért képes volt Autopilotnak elnevezni azt a szolgáltatás-csomagot, amit legfeljebb csak vezetéstámogatásnak lenne szabad hívni.

Nyilván benne van minden Tesla kézikönyvében nem csak apró, hanem egészen nagy betűkkel is, hogy NE MÁSSZ HÁTRA VEZETÉS KÖZBEN, mert az Autopilot igazából csak egy hazugság, egy jól hangzó marketingbrand. Na de 2021 van, az emberek nem olvasnak kézikönyveket. Az emberek meghallják, hogy Autopilot, megnézik a Youtube-on más emberek hülyeségét a témában, valamint orrba-szájba hallják a médiából, hogy mindjárt itt vannak az autonóm járművek, itt vannak az önvezető autók, robotaxik járnak Kaliforniában és Sanghajban, Japánban már néha tényleg önvezet egy új Honda, Németországban pedig a teljes járműipar térden állva könyörög a kormánynak, hogy hadd önvezethessenek a kísérleti autóik végre.

Aztán ezek az emberek valahogy odakerülnek egy Tesla kormánya mögé, eszükbe jut, hogy Autopilot, és hát persze, hogy néhányan ki akarják próbálni, milyenek is ezek az új önvezető autók, amikről annyit hallottak. Aztán néha meghalnak. Ne legyél olyan, mint ők. Ne hidd el, hogy az autód tud vezetni és ne halj meg.

Egy másik hülye, aki nem halt meg:

Álló, működő villogós rendőrautóba durrant egy Autopilottal haladó Tesla

Elég kínos, hogy a kék-piros fényekkel parkoló rendőrautót nem vette észre a Tesla önvezető rendszere.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában