Ennél egyértelműbb üzenetet nem is küldhetett volna a Red Bull a mexikói versenyzőjének.

Sergio Pérez hiába van ott csapattársa, Max Verstappen mögött a világbajnoki tabella második helyén, az utóbbi futamokon nem igazán brillírozott. A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko pedig többször is éles kritikával illette a mexikóit, ami jó alapot szolgáltatott a Pérez távozásával kapcsolatos pletykáknak, hát még az, hogy Daniel Ricciardo lehetőséget kaphat a Red Bull új autójának vezetésére a Brit Nagydíjat követő háromnapos silverstone-i gumiteszt során.

A Kleine Zeitung osztrák napilapnak nyilatkozva Marko kicsit rendbe tette a dolgokat, de úgy, hogy közben azért csak sikerült odaszúrnia a 33 éves versenyzőjének:

„Sok mindent kiragadtak a szövegkörnyezetből. Daniel Ricciardo talán vezet néhány teszten, de ennek nem sok köze van a sportszakmai oldalhoz. Péreznek voltak nagyon jó és nagyon rossz futamai is. Előre kell lépnie, és a lehető legjobb teljesítményt kell nyújtania. Nem kell világbajnoki címekről álmodoznia.”

Ennél egyértelműbb üzenetet nem is küldhetett volna a Red Bull a mexikói versenyzőjének.

(Forrás: Gpblog.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

{https://player.hu/auto-motor-2/mellenyulas-volt-nyck-de-vries-leigazolasa/

{https://player.hu/auto-motor-2/daniel-ricciardo-az-alphataurinal-vezethet/

{{https://player.hu/auto-motor-2/eddie-jordan-ryan-reynold-alpine}

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
57% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés