A Brit Nagydíj silverstone-i pályájáról van szó, ugyanis a "kockázatosan magas költségek" miatt nem tudják bevállalni a házigazda szerepét, ezért a legendás pálya tulajdonosa felmondta a verseny rendezésére szóló szerződését.

A 2016-os versenyt 139 ezer néző látta a helyszínről, de így is elég neccesen tudták csak kitermelni a jegyeladéásokból és vendéglétási költségekből azt a 17 millió fontot, amit a lebonyolításért kell fizetni.

A Brit Nagydíj az egyik legrégebbi világbajnoki futam a Forma–1-ben. 1950-ben rendezték meg az első versenyt, azóta több pálya is brit pálya is bekerült, de a legtöbbet (ötvenet) Silverstone-ban mentek az autók.

A jelenlegi szerződés 2010-ben kötötték és 2026-ig érvényes, vagyis csak volt, ugyanis a tulajdonos, a Brit Autóversenyzői Klub (BRDC) élt az opcióval, és ami alapján a hétvégi futam után már csak 2018-ban és 2019-ben tartják meg a versenyt. Persze egyezkedni még lehet és egészen biztosan fognak is az F1-tulajdonos, Liberty Mediával.

Brit Nagydíj valószínűleg Silverstone nélkül is lesz, a kérdés az, hogy hol? Alternatív megoldások vannak:

  • Brands Hatch
  • Circuit of Wales
  • Donington
  • Rockingham

Mindenestre az F1-tulajdonos, Liberty Media igyekszik, vagyis azt mondja:

„Továbbra is a Brit Nagydíj megőrzésére koncentrálunk, zárt ajtók mögött, jóhiszeműen folytatjuk a tárgyalásokat a szervezőkkel, bízunk a tisztességes, méltányos megállapodás lehetőségében.”

(Forrás: Sky Sports )

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
11% 8-10 éve
38% +10 éve