Hiába próbálkozott újítással az FIA, idén sem előztek a srácok az Ausztrál Nagydíjon. X=5.

A jelenlegi Forma–1 egyik legnagyobb hibája, hogy igencsak visszaesett az előzések száma, ez pedig egy viszonylag fontos tényező, ez a sportág esszenciája.

Szerencsére ez az FIA-nak is feltűnt, ezért a szezonnyitón az Albert Park eddigi két DRS-zónája helyett három ilyen pályaszakaszt jelölt ki. Ez a húzás viszont nem jött be, ugyanis

mindössze 5, azaz öt darab előzés regisztráltak hivatalosan az Ausztrál Nagydíj első körét követően.

Ez a szám pontosan annyi, mint 2017-ben volt két DRS-zónával. Hogy egy kicsit még sokkoljunk, 2016-ban például 37 előzés volt Melbourne-ben.

Az F1 sportigazgatója, Ross Brawn is nyugtázta, hogy valóban nagyon kevés előzés akadt a nyitófutamon”:

„Az igazi, kemény csatákból hiányt szenvedtünk, pedig első alkalommal kísérleteztünk harmadik DRS-zónával, hogy megnöveljük ennek esélyét.”

A problémát tehát továbbra sem tudták orvosolni, és bár nem szabad egy verseny után messzemenő következtetéseket levonni, de sejthető, hogy túl sok előzést ebben az idényben sem remélhetünk. Lewis Hamilton és a sportág hivatalos gumibeszállítója, a Pirelli tudja a megoldást.

Az Ausztrál Nagydíjon egyébként ez törént:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.