Még csaknem egy hónap van hátra a Lamborghini új terepjárójának bemutatójáig, de az Urus már látható egy előzetes videón, ahol a homokdűnék között csapatnak vele, ugyanis sivatagi mód is lesz benne.

Már tudjuk, hogy december 4-én leplezi le a Lamborghini az új szabadidő-terepjáróját, az Urus pedig egyre többet mutat meg magából. A koncepcióautó óta tudjuk, hogy dögös lesz a formája, most pedig az is kiderült a gyári előzetes videóból, hogy többféle üzemmód közül választhat a vezetője, és a Lamborghininél megszokott, hogy a módokat olaszul nevezik el.

Anima, azaz lélek a kapcsoló felirata, amivel szépen sorban lehet az üzemmódok között váltogatni. A Strada az utcai beállítás, a Sportot nem kell magyarázni, a Corsa a zárt pályára való, hiszen mégis egy Lamborghiniről beszélünk. A Terra a terepfokozat, a Neve a hóra való, és akkor ott a Sabbia, ami homokot jelent, ezt érdemes bekapcsolni a dűnéken, ahol a videót is forgatták.

Nem ez az első terepjárója a Lamborghininek, hiszen ott volt a legendás LM002, aminek a történetét nemrég a Playeren is felelevenítettük.

25 év után tér vissza a Lamborghini terepjárója

Jön az Urus, addig is csodás képekkel és történetével idézzük fel a Rambo Lambót.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Mennél egy kört egy Mustanggal? Így soha ne!

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

További cikkeink a témában