Az Octavia a Škoda egyik legfontosabb modellje, és hamarosan megismerhetjük a következő generációját. A cseh márkánál szakítottak az osztott fényszórókkal, az új Octavia minden eddiginél vonzóbb külsőt kap.

Az Octavia mindig is a Škoda kínálatának legfontosabbja volt, 1959-ben is, amikor először bemutatták, és 1996 óta is, amikor a márka új korszakában megjelent az első generációja. Idén már a negyedik szériáját mutatják meg, amiről szokás szerint elsőként a formatervezők munkáját tették közzé.

A vázlatok szerint az új Octavia még mutatósabb lesz a korábbiaknál, a stílusa a Superbet követi.

Szakítanak az előző modellfrissítéssel behozott, de megosztónak bizonyult kettős fényszóróval, a hűtőmaszk felé szűkülő darabok a Scala és a Superb orráról lehetnek ismerősek. A széles hátsó lámpák is az utóbbit idézik.

A műszerfala hasonló lesz, mint a Scalában, magasra tett érintőképernyővel és jobb minőségű anyagokkal. A kínálat újdonsága, hogy már konnektorról tölthető hibrid is lesz belőle, akárcsak a Superbnél.

Az új Octavia bemutatójára egy hónapon belül sort kerítenek.

Ez is érdekelhet:

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon