Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Ebben az egy tanulmányautóban mutatja meg, mivel készül a következő évekre a Skoda. A Kodiaq után egy kupés szabadidő-terepjárót mutatnak be, néhány éven belül pedig megérkeznek a teljesen elektromos hajtású Skodák is.

Az első vonalak után megmutatta a formaterveket új tanulmányautójáról a Skoda. Sportos és divatos szabadidő-terepjáróról van szó, aminek 4,65 méteres hosszához és 1,92 méteres szélességéhez az ívelt tetővonal miatt csak 1,55 méteres magasság társul. A 2,84 méteres tengelytáv azonban garantálja, hogy tágas lesz a belső tér, és nyilván a Skodánál megismert praktikus apróságok sem hiányozhatnak az autóból.

De a Vision E névre keresztelt tanulmány azért is érdekes, mert ez a Skoda első elektromos autójának előzetese. A cseh márka is elkötelezte magát az elektromos autózás mellett, és annak, hogy komolyan gondolják, ez a Vision E koncepció az első bizonyítéka.

Részben önvezető is a Vision E, hiszen a dugókban és az autópályán már önállóan elboldogul, de parkolni is képes egyedül.

Nem kell sokat várnod az első elektromos Skodára, hiszen 2019-ben már bemutatják a Superb konnektorról tölthető hibrid változatát, amivel néhány tucat kilométert lehet autózni tisztán elektromosan. 2020-ban az első teljesen elektromos Skoda sorozatgyártása kezdődhet meg, amit újabb modellek követnek, 2025-re már öt különböző kategóriájú elektromos autót kínálnak majd a csehek.

Player Autószalon

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.