Sorozatban a negyedik versenyhétvégén szerzett győzelmet Michelisz Norbi, aki bár jelenleg nem vezeti az összetett pontversenyt, továbbra is a túraautó-világkupa nagy esélyese maradt.

A Nürburgring és Portugália után a túraautó-világkupa kínai versenyhétvégéjén is szerzett egy győzelmet Michelisz Norbi, ezzel az összetett pontverseny éllovasaként érkezett Japánba.

Szuzukában nem indult jól az időmérő, a szakadó esőben csak a 14. helyet tudta megszerezni, és büntetés miatt csak a 17. helyről rajtolhatott, de a második kvalifikáción éppen tizedik lett, azaz a fordított rajtrácsos futamon már az élről indult.

Norbi pedig meg is tudta tartani az első helyét,

még úgy is, hogy a korábbi világbajnok Rob Huff autózott mögötte, akit a rajtnál egészen a bokszutca kijáratáig terelt, de ezért csak figyelmeztetést kapott, büntetést nem. A győzelemmel szerzett 25 pont mellé még tizenegyet gyűjtött Michelisz a másik két futamon, ahol a 13. és a 9. helyet szerezte meg.

Azért is mérföldkő a hétvége Norbi karrierjében, mert túraautó-világsorozatban egy évben még nem győzött ennyiszer.

Michelisz a győzelme után csak ideiglenesen vette vissza az összetett állás vezető helyét, jelenleg a második helyen várja a folytatást

a hondás Esteban Guerrieri mögött, aki egy győzelmet és egy második helyezést gyűjtött Szuzukában, és 288 ponttal vezeti a tabellát. Norbi 282 ponttal a második, a Lynk & Co két világbajnoka, Thed Björk 248, Yvan Muller 240 ponttal követi. A sorozat november közepén a makaói utcai pályán folytatódik, a szezonzárót decemberben tartják Malajziában.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés