A túraautó-világkupa egyik legkülönlegesebb fordulóját tartják a Nürburgringen, ahol Michelisz Norbi egyelőre remekül szerepel. Az élmezőnyben volt az időmérő edzéseken, az első futamon pedig győzelmet aratott.

Michelisz Norbi elég jól nyitott a Nürburgringen, ahol az első időmérő edzésen a második leggyorsabb volt, így a Honda két argentin versenyzője, Esteban Guerrieri és Nestor Girolami közt a második rajtkockából indulhatott. A rajtot pedig nagyszerűen kapta el, megelőzte a pole pozícióból induló Guerrierit, és az első helyre ugrott.

A Nordschleifén, ahol egy 25 kilométeres kört több mint kilenc perc alatt tesznek meg a túraautók, a futam három körös,

Michelisz pedig körről körre növelte az előnyét. Az első kör végén két másodperccel, majd a második végén még féllel távolodott el az üldözőktől, akik közt óriási csata ment, míg Norbinak még egy kis spórolásra is maradt lehetősége.

Michelisz magabiztos előnnyel szerezte meg az idei szezon első futamgyőzelmét, egyben a pályafutása során az elsőt, amit a Nürburgringen aratott.

A hétvégi program június 22-én, szombaton 11 órakor folytatódik előbb a fordított, majd a normál rajtrácsos futamokkal, ahol Norbi a negyedik, a mezőny másik magyarja, Tassi Attila a nyolcadik helyről indulhat.

Ez is érdekelhet:

Michelisz Norbi kétszer is dobogóra állt Szlovákiában

Összetettben is nagyot lépett előre.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve