Michelisz Norbi kétszer is dobogóra állt Szlovákiában

A Hungaroring után a Slovakiaringen sem jött össze a győzelem Michelisz Norbinak, de a Hyundai versenyzője kétszer is a dobogóra állhatott, a három futamon szerzett pontokkal összetettben is nagyot lépett előre.

Két héttel a magyarországi futam után a Slovakiaringen hasított a túraautó-világkupa mezőnye, ahol Michelisz Norbi remek formában indított, a pénteki időmérők után a vasárnapi első és harmadik futamon is az első sorból, a második pozícióból rajtolhatott. A Hyundai gyári támogatású versenyzőjének nem sikerült győzelemre váltania ezt a rajthelyet, de ennél talán fontosabb, hogy rengeteg pontot gyűjtött.

Norbi az első futamot a harmadik helyen zárta az audis Frederic Vervisch és az alfás Ma Csing-hua mögött, a fordított rajtrácsos második versenyen pedig több előzéssel a kilencedikről a hatodik helyig jutott fel.

de sikeresen maga mögött tartotta a másik Giuliettával versenyző Kevin Ceccont.

a két remek formában lévő argentin hondás, a 125 pontos Nestor Girolami és a 123 pontos Esteban Guerrieri mögé, a negyedik helyen hyundaios csapattársa, a címvédő bajnok Gabriele Tarquini áll 96 ponttal. A következő futamra még annyit sem kell várnod, mint erre, egy hét múlva rendezik a hollandiai Zandvoortban.

Ez is érdekelhet:

Player Autószalon

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon