Örökre el lehet felejteni a Forma–1-es Orosz Nagydíjat.

Ukrajna orosz megszállása miatt az F1 előbb törölte az idei versenynaptárból az Orosz Nagydíjat, majd a szervezőkkel kötött hosszú távú megállapodást is felbontotta. Sőt, a sportág így tett a televíziós közvetítésre vonatkozó szerződés esetében is, továbbá azóta is blokkolja az F1 TV streamingszolgáltatását az országban. A helyezet megítélése pedig az elmúlt fél évben sem változott az F1 részéről, aminek vezérigazgatója, Stefano Domenicali nemrég a német Bildnek nyilatkozva végérvényesen kizárta annak lehetőségét, hogy Oroszország a jövőben bármikor is otthont adjon a száguldó cirkusznak:

„Mindig úgy voltam vele, hogy soha ne mondd, hogy soha, de ebben az esetben garantálhatom, hogy soha többé nem fogunk tárgyalni velük. Nem lesz több verseny Oroszországban.”

Természetesen erre az Orosz Nagydíj szervezője, Alekszej Titov is reagált, aki elmondta, hogy az F1 még még mindig nem térítette vissza a már előre kifizetett pénzeket, majd hozzátette, hogy

„amit mondott, annak markáns politikai konnotációja van, aminek semmi köze a sportág igazi szelleméhez. (...) További munkánk során figyelembe vesszük Domenicali álláspontját”.

(Forrás: f1i.com, fotó: Getty Images)

Ezt is érdekelhet:

Újabb meglepő nevet dobtak be Fernando Alonso utódjaként

Az Alpine még mindig keresi Fernando Alonso utódját a következő szezonra.

Még az is lehet, hogy a Mercedesnél köt ki Ricciardo

Érdekes fordulatot vehet Daniel Ricciardo pályafutása.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A tökéletes szülinapi ajándék egy 40 éves férfinak

A borotválkozás egy másik szintje: ismerd meg a Braun S9 Pro+-t, a márka eddigi legjobb elektromos borotváját

Harmincegy éve nő vezeti Budapest legnépszerűbb, sokat látott sztriptízbárját – A nagy Marilyn-sztori a Playeren

További cikkeink a témában
Well done
Hirdetés