A karosszériája még nem az igazi, mint ahogyan a berendezése sem, de neve már van az ukrán nemzeti elektromos autónak, ami egyelőre finoman szólva is kezdetleges.

A kelet-ukrajnai nemzeti egyetemen készítették, és ott is mutatták be az Eva névre keresztelt elektromos autót, amit a jövőben gyártásba is adnának. A négy méter hosszú, egyterű formájú modell alumínium szerkezetre épült üvegszálas karosszériája nem csak első ránézésre kezdetleges, egyértelmű, hogy sokat kell még dolgozni rajta.

A tervek szerint a modulárisan felépített autót egy vagy két villanymotorral és egy-két akkumulátorral is fel lehet szerelni.

A jelenlegi formájában 80 km/órára képes, és csak 100 kilométert megy el egy feltöltéssel, de a tervezők elszántak, a céljuk az 500 kilométeres hatótáv. Az Eva orrára tett napelemekkel egy nap alatt 30 kilométerrel növelhető ez a táv.

Az üvegezett ajtók érdekesek, de a prototípus belső tere is elég elnagyolt, más autókból szedett alkatrészekkel, a világításkapcsoló például a négyes Golfból lehet ismerős. Bár a gyártásáról még nem esett szó, a tervek szerint 10 ezer eurónál is olcsóbb lenne az Eva, amivel olyan minimálvillanyautók konkurense lenne, mint a Dacia Spring.

Ez azért jobban néz ki:

Bemutatták a törökök nemzeti elektromos autóját

A nagyratörő tervekből két év múlva lehet valami.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Forgalomból kivont autóval, kanyarodósávból, záróvonalon át előzte meg a rendőrautót

Adrian Newey tervezőzseni belebukhat az Aston Martin hitvány szezonkezdésébe

740 kilométeres hatótávú elektromos autóként, de benzinesként is jön az új DS N°7

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés