Pontosabban sejtettük, hiszen a virtuális tuninggal foglalkozó Rain Prisk már megmutatta, hogy milyen dögös lenne a gallytörővel és bütykös gumikkal szerelt BMW M1, most pedig a modern szuperautóknak is elkészült a terepváltozatával. Nehezen tudnánk dönteni közöttük.

Például ez a Porsche 918 Spyder máris úgy néz ki, aminek ész nélkül nyomnánk a gázt egy végtelen kősivatagban. Még a defekt sem bántana olyan nagyon, mert egy pótkereket viszünk magunkkal, és ha ránk sötétedik, ott vannak a tetőlámpák.

A koncepció ugyanaz ennél a McLaren P1-nél is, ami szintén a tetőn hordja a pótkerekét, és mivel a csomagoknak máshol már nem jutna hely, azt is a tetőcsomagtartóra erősíthetjük.

Nem hittük volna, de még a LaFerrari is állati jól néz ki terepjáróként. Itt már az éjszakázás is meg van oldva, mert a tetőcsomagtartóra ugyanolyan kinyitható sátor került, mint amit a MINI Countryman is kapott, vagy mint amilyet régen a Trabantokra is tettek.

A tetőre pedig síléc is kerülhet, és a hóra pedig nem is kell olyan nagy hasmagasság, mint az előzőknél, ezt a szöges gumikkal szerelt Honda NSX példája mutatja.

A végére pedig itt ez a Bentley Bentayga, ami mindent visz, pontosabban mindenen átmegy. A lánctalpas Bentley legalább olyan jól megy, mint az előzőek, de ebben négyen is nekivághatunk az ismeretlennek.

Forrás: Rain Prisk

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés