Végre megmutatta a Honda a Civic legújabb generációját, amely továbbra is sportos, karakteres formát kap, és lesz egy igazán jónak ígérkező turbós motor is hozzá.

Jól elhúzta az új Civic bemutatását a Honda. Először a lépcsőshátú és a kupé karosszéria jelent meg az amerikai piacon, és az ötajtósból is kihozták már az amerikai verziót, majd egy prototípust is. Most pedig végre megmutatták, hogy milyen lesz az a Civic, amelyet a jövő év elején már te is megvehetsz egy kereskedésben.

Szerencsére nem sokat változott a prototípus formája, a Civicet továbbra is a sportos külsőjéért lehet szeretni. A nagy légbeömlők, a szárnyban folytatódó hátsó lámpák, a tetőre szerelt spoiler és a középen kivezetett dupla kipufogó úgy láttatják, hogy ez már a Type R, pedig csak a Sport kivitelről van szó. Ezt egy vadonatúj, 1,5 literes turbós benzinmotorral szerelik, ami 180 lóerős lesz. Az alapmodell is új motort kap, az ezer köbcentis, háromhengeres turbós motor sem lesz gyenge a maga 130 lóerejével, és választhatod az 1,6 literes, 120 lóerős dízelt is.

Belül is sok minden változott az előző generációhoz képest, például megszűnt a műszerek szétszórtsága. Mindent a kormánykerék mögötti digitális műszeregységről olvashatsz le. A hagyományos kéziféket elektromosra cserélték, és ott a középkonzolon a nagy érintőképernyő, ami az Android Auto és Apple CarPlay segítségével már a mobiltelefon képének tükrözésére is képes. Az új Civic néhány centivel hosszabb, szélesebb és alacsonyabb a kifutó modellnél, a csomagtere pedig ismét bajnok a kategóriában, 478 literes.

Párizsban az autószalonon állítják ki először az új Civic ötajtós változatát, amit a Honda nagy-britanniai gyárában szerelnek össze, a lépcsőshátú pedig a törökországi üzemből jön. Jó hír, hogy már dolgoznak a Type R kivitelen, ami még erősebb lehet a 310 lóerős jelenlegi modellnél, és 2017 végére a nagy csomagtartós kombival is elkészülnek a japánok.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha a szöges gumi túl átlagos, a körfűrészlap lehet a megoldás

Meg is találták Max Verstappen utódját?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés