Az éveken át Stig szerepét játszó pilóta, Ben Collins egy svájci sípályán száguldott le egy teljesen széria, de azért 510 lóerős Range Rover Sporttal. Gyorsabban, mint gondolnád.

Szezon előtt is sok izgalmas dologra használható egy olyan sípálya, mint amilyen a svájci Mürren felett található Inferno. A Jaguar Land Rovernél például kitalálták, hogy megnézik, mennyivel lehet lemenni rajta autóval úgy, hogy még nem esett le rá a hó. Az 1928-ban épített pálya 2970 méter magasról kezdődik, és 14,9 kilométer hossza mellé 2100 méteres szintkülönbség társul.

A pilóta szerepét egy belevaló autóversenyzőre-kaszkadőrre bízták, Ben Collins ugyanis éveken át játszotta Stig szerepét a Top Gearben, csak akkor még nem tudtuk, hogy ő az. Az autó pedig egy Range Rover Sport, ami a bukókerettől és a megerősített abroncsoktól eltekintve teljesen széria. Igaz, egyenesen a csúcsmodellről van szó, az 5 literes, kompresszoros V8-assal, 510 lóerővel.

A 75%-os lejtésű pálya alaposan feladta a leckét a Range Rover számára, hiszen fent jégen, alatta töredezett sziklán, lent pedig vizes füvön csúszhatott az autó. Ben Collins nem sokat vette el a gázt, ezért a tizenöt kilométeres kimerítő pályát 21 perc 36 másodperc alatt teljesítette. Mennyivel ment? A jeges részeken 120, a füves lejtőn azonban 155 km/órát is elérte a sebessége.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Shaquille O'Neal kupét építtetett magának ebből az autóból

Felnőttméretű játékautót alkotott a Toyota

Nem az a meglepő, ki vezeti az F1-es kereseti listát, hanem az összeg, amit kap

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés