Sir Stirling Moss egy hónapja hunyt el, és az emlékére a nevét viseli a Maserati következő sportautójának prototípusa, amit még csak álcázva mutatott be a modenai gyártó.

90 éves korában, idén április 20-án hunyt el a britek legendás autóversenyzője, Sir Stirling Moss, és a neve olvasható a Maserati még bemutatásra váró sportautóján.

Az MC20 néven emlegetett prototípus néhány részlete már látható azokon a képeken, amiket Moss két versenyautója társaságában fotóztak.

Nem véletlenül most villantották meg az újdonságot, Stirling Moss ugyanis 1956. május 13-án szerezte az egyik legemlékezetesebb győzelmét a Maserati 250F-fel.

A monacói nagydíjon már a rajtnál az élre állt, és száz körön keresztül magabiztosan vezette a futamot. A képeken látható még az Eldorado, amit Moss vezetett elsőként az ’58-as monzai nagydíjon.

A Formula–1-ben szerzett 16 futamgyőzelmével 66 versenyen Stirling Moss a legsikeresebb autóversenyző, aki sosem szerzett világbajnoki címet,

négyszer a második, háromszor a harmadik helyen végzett a bajnokságban. 1956-ban és ’57-ben is a Maserati 250F-fel indult, és csak argentin riválisa, Juan Manuel Fangio tudta megelőzni, aki ugyanezt a típust hajtotta.

Sir Stirling Moss tehát szorosan kötődött a Maseratihoz, és a modenai márka idén megújul, aminek fontos eleme lesz az MC20. Még csak annyit árultak el róla, hogy a motorját teljes egészében a Maserati tervezte, fejlesztette és gyártja, de azt nem tudni, hogy részben vagy teljesen elektromos hajtású lesz-e, a premierjén, várhatóan ősszel kiderül.

Az MC20-ról már korábban is közöltek fotókat:

Izgalmas középmotoros sportautón dolgozik a Maserati

Meg is mutatták az álcázott prototípust.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Szokatlan végeredmény született a Kínai Nagydíj sprintkvalifikációján

További cikkeink a témában