Óriási sikert aratott a Honda 2017-ben bemutatott elektromos koncepcióautója, és hamarosan megismerhetjük a gyártáshoz egy lépéssel közelebb álló változatot is. A legutóbb közzétett képen látszik, hogy a futurisztikus műszerfal is valóra válhat.

Nagyon eltalálta a formáját a Honda annak a tanulmányautónak, amit 2017-ben a frankfurti autószalonon állított ki. A bájosan retró stílusú Urban EV az első generációs Civicet idézi, de a technikája modern, tisztán elektromos hajtással, és a sikere nyomán a Hondánál úgy döntöttek, hogy amint lehet, gyártásba adják az autót.

2019-ben már gyártani fogják a menő elektromos Hondát

Bemutatják a retró stílusú Urban EV megvehető változatát.

A véglegeshez egy lépéssel közelebb álló prototípust idén a genfi autószalonon leplezik le, és folyamatosan csepegtetik róla az információkat. Most a műszerfaláról osztottak meg egy képet, amiről kiderül, hogy a korábbi tanulmányautó futurisztikus berendezése részben gyártásba is kerülhet.

Abban az otthonos belsőt teljes szélességében egy hatalmas képernyő töltötte ki, és ha pontosan ilyen nem is lesz az új Hondában, de nagyon hasonló a három kijelzőből álló műszerfal. A kormánykerék mögötti képernyő mutathatja a sebességet és a menetadatokat, a másik kettőre további információ, zene vagy térkép kerülhet.

A képet kinagyítva azt is láthatod, hogy a sávelhagyásra figyelmeztetés vagy a fűthető kormánykerék sem hiányzik majd az elektromos Hondából, és ott egy ábra is az autóról, ami végül praktikus ötajtós lesz, az orrán lévő töltőcsatlakozóval. Már csak két hetet kell várnunk, hogy még többet megtudjunk az utóbbi idők legmenőbb Hondájáról.

Ez is érdekelhet:

Az elektromos autók powerbankjét találta ki a Volkswagen

Cserélhető töltőpontok lemerült villanyautóknak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve