Hogy fegyelmet tanuljanak.

Katasztrofálisan sikerült a második osztrák futam, a Stájer Nagydíj (is) a Ferrari számára: nem elég, hogy Sebastian Vettel csak a mezőny közepéről, míg Charles Leclerc pedig csak a 14. helyről rajtolhatott, a fiatal monacói az első körben lenullázta a csapatot, ugyanis belement német csapattársába a harmadik kanyarban, amiért egyébként vállalta a felelősséget:

Leclerc: Egy seggfej voltam

A fiatal monacói vállalja a felelősséget az újabb Ferrari-drámáért.

A korábban a Benettont és a Renault-t is irányító Flavio Briatore szerint minden kétséget kizáróan Leclerc volt a hibás. Az olasz pedig nem habozna, szigorúan megbüntetné a pilótákat:

„Katasztrófa volt. A mérnököket és szerelőket tiszteletben kell tartani, ahogy a Ferrari színeit is. Abban a helyzetben nem volt értelme kockázatot vállalni. Fegyelemre lett volna szükség, mert az autó nem a pilótáké, hanem a csapaté. Ezeknek a srácoknak tisztelniük kell a csapat munkáját. Én biztosan 5-10% -os fizetéslevonással büntettem volna őket, mert az az egyetlen mód, hogy megértsék a helyzet súlyosságát, ha pénzt fizetnek.”

Nagyon úgy tűnik, nem ez lesz a maranellóiak legjobb idénye:

Annyira gyenge a Ferrari, hogy már a Mercedes is azon sajnálkozik

Toto Wolff csapatfőnök együttérez az olaszokkal.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

Dolgok, amiket még nem éltünk át, de nem is akarunk: porviharban autózni

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
19% 4-7 éve
15% 8-10 éve
41% +10 éve