A sofőrös nyújtott limuzinokban már régóta megvolt az a funkció, ami a Rolls-Royce-okból egészen eddig hiányzott. A Privacy Suite megrendelésével a Phantom hátsó ülésein a külvilágtól elzárva, teljes nyugalomban utazhatunk.

Újabb opcióval bővült a Rolls-Royce Phantom eddig sem alábecsülendő extralistája. A Privacy Suite a teljesen lekerített hátsó részt jelenti, ahol az utasteret opálos üvegablak választja el a sofőrüléstől. Az üveget a Mercedeseknél látott módon gombnyomásra el lehet sötétíteni, mi több, az oldalablakok és elfüggönyözhetők, és ekkor teljes nyugalomban lehet utazni hátul.

Az üvegfal nem nyitható, de a hátsó utasok gombnyomásra bármikor beszélhetnek a sofőrrel egy mikrofonon keresztül. A kommunikáció visszafelé is működik, de a sofőrnek előbb fel kell hívnia a hátul ülőket, és megvárnia, hogy fogadják-e a hívást. Az üveg alatt pedig egy kis kiadóablak is van, ha nemcsak szóban szeretnének kapcsolatba lépni.

A nyújtott tengelytávú Phantomban minden megvan a nyugodt utazáshoz, így a pezsgőhűtő és pohárkészlet, ha pedig úgysem látni előre, akkor a két 12 colos képernyőből álló szórakoztatórendszert lehet nézni. A Privacy Suite hol máshol, mint Kínában jelent meg először, ami a sofőrös limuzinok egyik legnagyobb piacává lépett elő.

Ez is érdekelhet:

Megérkezett az új Rolls-Royce Phantom, hogy levegyen a lábadról

A luxus új szinonimája lesz a minden eddiginél fényűzőbb Phantom, mutatjuk, miért.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés