Ma már retrónak számít, pedig egy évtizede még menetrend szerint járt Pesten.

A gyártójáról, a Zavod imenyi Urickovóról elnevezett ZiU–9-es trolibusz évtizedeken át meghatározója volt az utcaképnek Budapesten, Debrecenben és Szegeden – valamint más szovjetunióbeli, illetve más szocialista országok nagyvárosaiban is. Budapest tanácsa 1975 és ’82 között százhetvenkét darabot vásárolt, és egészen 2012 szilveszteréig szolgálatban is voltak a jellegzetes külsejű és hangú kocsik.

Egy ZiU–9 a 82-es vonalon 1985-ben, az Örs vezér tere 11–14-nél

Jól mutatja, kivonásakor mennyire elavult volt, hogy már 2013-ban vissza-visszatért nosztalgiajárműként, most szombaton, június 18-án pedig retró troliként jár majd R74-es viszonylatszámmal a 74-es vonalán, a Károly körút és a Csáktornya park között egy több mint negyvenéves, felújított példány.

Érvényes jeggyel vagy bérlettel bárki utazhat rajta, a menetrendje a BKK oldalán található.

(Forrás: BKK, fotó: Fortepan/Uvaterv)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

Dolgok, amiket még nem éltünk át, de nem is akarunk: porviharban autózni

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
19% 4-7 éve
16% 8-10 éve
41% +10 éve