Norbi versenye már az elején véget ért.

A megszokottnál később indult a túraautó-világkupa idei szezonja, rögtön az embert és gépet próbáló németországi hétvégével a Nürburgringen. A 2019-es bajnok Michelisz Norbert ezúttal is Hyundaijal versenyez, de új autóval indult: i30 N-ről Elantra N-re váltott a csapat. A hétvége ígéretesen kezdődött, hiszen az első futamot az ötödik helyen zárta.

A második, fordított rajtrácsos futamon Norbi még jobb pozícióból rajtolt, de a versenye már az első körben véget ért, a rajt utáni balesetben megsérült az autója, nem tudta folytatni a futamot. Tassi Attila azonban fantasztikus formában volt, már a rajtnál több pozíciót javított, majd a Lynk&Co két pilótáját, Mullert és Urrutiát megelőzve a negyedik helyen ért célba.

A mezőny harmadik magyar versenyzője, a Zengő Motorsport Cupráját vezető Boldizs Bence az első futamon 19., a másodikon pedig a pontszerző, 13. helyen zárt. A szezonnyitó első viadalát a portugál Tiago Monteiro nyerte a Hondával, míg a második versenyen a francia Jean-Karl Vernay diadalmaskodott Hyundaijal.

Az összetettben az első versenyhétvége után Vernay vezet 39 ponttal, mögötte Monteiro a második 33-mal, míg az argentin Nestor Girolami (Honda) a harmadik szintén 33 ponttal. A magyarok közül Tassi a nyolcadik (17 pont), Michelisz a tizenkettedik (11 pont), Boldizs pedig a tizenhatodik, három ponttal.

A következő fordulót a portugáliai Estorilban rendezik június 26-27-én.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés