Új táblák, nagyobb büntetések, bringás- és klímabarát változások: megújítják a KRESZ-t Németországban.

Biztonságosabb, igazságosabb és még inkább "klímabarát" legyen a közúti közlekedés – ezzel indokolta Andreas Scheuer németországi szövetségi közlekedési miniszter csütörtökön a tervezett KRESZ-változtatásokat. A tárca egy sor szigorítást és a biciklis közlekedéssel kapcsolatos szabályt is javasol.

  • A járdára, kerékpárútra parkoló és a második sorban – a szabályosan leállított járművek mellett, úttesten – várakozó autósok például az eddigi 15 eurós bírság helyett 100 euróig terjedő büntetésre számíthatnak.
  • Az autópályákon baleseti helyszínre tartó rohamkocsiknak nyitott, úgynevezett mentősávban közlekedő autósokat 200-230 eurós pénzbüntetéssel sújtják, egy hónapra bevonják a jogosítványukat, és két büntetőpontot kapnak.
  • A gépjárműveknek a biciklisek előzésénél ezentúl lakott területen legalább 1,5 méter, lakott területen kívül legalább 2 méter előzési oldaltávolságot kell tartani. Eddig a KRESZ-ben a „megfelelő oldaltávolság” kifejezés szerepelt, ahogyan a magyar KRESZ-ben is.
  • A 3,5 tonnát meghaladó össztömegű tehergépjárművel csak lassan, legfeljebb 7-11 km/h sebességgel szabad jobbra kanyarodni, a büntetési szankció 70 euró és egy büntetőpont. A szigorítás oka, hogy súlyos vagy halálos biciklibalesetek nagy részét jobbra kanyarodó teherautók okozzák.
  • Kijelölhetnének kerékpáros övezeteket is, amelyekbe csak kerékpárral vagy elektromos kisjárművekkel lehet behajtani, a zónában megengedett max. sebesség 30 km/h.
  • Több új KRESZ-táblát találtak ki, például a biciklisek és a motorosok megelőzésének tilalmát jelző és a gyorsforgalmi kerékpárutat jelző táblát.
  • Az elektromos meghajtású járművek mellett azok az autók és oldalkocsis motorok is használhatják a buszsávokat, amelyekkel legalább hárman utaznak.
  • Külön parkolóhelyeket jelölhetnek ki a közösségi autómegosztó rendszerekben üzemeltetett autóknak.

A reformcsomag tárcaközi egyeztetése hétfőn kezdődik. A minisztériumok után a tartományi kormányok és az érintett társadalmi szervezetek véleményezhetik a terveket. A közlekedési tárca szándéka szerint az új szabályok egy részét még az idén bevezetik.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha a szöges gumi túl átlagos, a körfűrészlap lehet a megoldás

Meg is találták Max Verstappen utódját?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés