A Model 3 után a Tesla bemutatta a Model Y új változatát, és a crossovernél egyelőre nem a dizájn megváltoztatásán volt a hangsúly, egy újonnan érkező modellváltozata azonban 600 kilométerre növeli a hatótávját.

Nemrég alaposan megújult a Tesla középkategóriás szedánja, és a Model 3 ráncfelvarrása után számíthattunk arra, hogy a Model Y is megkapja a változtatásokat. Az utóbbi nemcsak a világ legnépszerűbb elektromos autója, hanem a belsőégésű motoros autókat beszámítva is a legnagyobb számban eladott új autó lett 2023-ban.

Úgy tűnik, a Model Y ebben a formában is elég jól fogy ahhoz, hogy az alapos megújulása még várasson magára.

A Tesla ugyanis csak egy új modellváltozatot jelentett be, amivel négyre nőtt az eddigi háromtagú modellkínálat. Az a kínálat, ami a hátsókerék-hajtású alapváltozattal indul, 455 kilométeres hatótávval, 17,9 millió forintért.

A választékban ezt a kétmotoros, összkerékhajtású Long Range AWD követi, ami 5 másodperc alatt gyorsul százra, 533 kilométer a WLTP szerinti hatótávja, és 20,9 millió forinttól indul az ára. A Model Y csúcsváltozata a szintén összkerekes Performance, ami 3,7 másodperces gyorsulással, 514 kilométeres hatótávval és 22,4 millió forintos árral csábít.

A most bemutatott negyedik kivitel a Long Range nagyobb akkumulátorát kombinálja a hátsókerék-hajtással.

5,9 másodperces százra gyorsulásával és 217 km/órás végsebességével ezt sem neveznénk lassúnak, de kereken 600 kilométeres hatótávja már elég jól hangzik. 19 395 000 forintos alapára pedig versenyképesnek mondható a piacon.

A tesztje még hátravan, de az eddigi tapasztalatok alapján a Tesla hatékony hajtásrendszerével nem lehetetlen hozni a gyárilag megadott 14,9 kilowattórás fogyasztást száz kilométerenként. A Model Y új változata a Tesla berlini gyárában készül, és nem kell sokat várni rá, a márka honlapja szerint a megrendeléstől számítva 2-4 hét alatt átvehető.

Ez is érdekelhet:

A Tesla Model Y lett a világ legnagyobb számban eladott új autója

A Toyotától vette át az első helyet az amerikai elektromos autó.

Alaposan megújult a Tesla Model 3, hogy mindennél jobb legyen

Nemcsak elektromos autónak, hanem autónak is még jobb lett.

Budapesten már car sharinggel is bérelhetsz Teslát

Sosem volt ilyen egyszerű Teslához jutni, de van egy pár feltétel.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában