Nem ez az első repülőgép, amit egy SUV-vel húztak el, és vélhetően nem is az utolsó. De az első elektromos autó a Tesla Model X, ami képes volt maga mögött vontatni egy olyan óriásgépet, mint amilyen a Boeing 787 Dreamliner.

Volkswagen Touareg és Porsche Cayenne után is kötöttek már repülőgépet, a rekordot éppen az utóbbi típus tartja, amikor egy évvel ezelőtt a 385 lóerős dízel és az 500 lóerős Turbo S is elhúzott egy Airbus A380-at. Persze mindkét modell legnagyobb nyomatéka 800 Nm felett volt, és ez az, ami egy ilyen manőverhez igazán szükséges.

Nyomatékból pedig egy elektromos autó motorjánál bőven akad, méghozzá az indulástól, ezért úgy tűnik, nem okozott nagy gondot a Model X P100D-nek a Qantas légitársaság egyik legújabb gépét, egy 787-9 Dreamlinert elhúzni. A Tesla hivatalosan 2,5 tonnát vontathat, ehhez képest a Boeing gépe 130 tonnát nyom üresen.

Az elektromos SUV olyan méltóságteljesen vontatja a repülőt az alábbi videón, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna:

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni