Eurocrash címmel jelenik meg a The Grand Tour következő epizódja, amiben Jeremy Clarkson, Richard Hammond és James May Közép-Európát járta be három furcsa autójával, és közben Magyarországot is útba ejtették.

Az előzetesre még várnunk kell, de az Amazon Prime néhány képet már mutatott a The Grand Tour következő epizódjáról. Clarksonék ezúttal Közép-Európát szemelték ki úti céljukként, és három elég furcsa járművel járták be a környéket. Clarkson egy régies stílusú, de valójában kilencvenes évekbeli japán Mitsuokát vezet, May a kevésbé ismert amerikai Crosley márka kisautóját választotta, míg Hammond a kabrióvá nyitható retró Chevrolet SSR-rel érkezik az adásba.

Az új epizódban a The Grand Tour triója kétezer kilométeres utat tesz meg Lengyelországtól Szlovéniáig, útba ejtve Szlovákiát és Magyarországot is. Már alig várjuk, milyen lehetetlen kihívásokkal állnak elő, mindenesetre a képek szerint egy lovas íjász üldözi Clarksont, Hammond pedig egy versenyautót csapott a gumifalba a forgatás során. Az adásra már nem kell sokat várnunk, az Eurocrash június 16-án kerül fel az Amazon Prime kínálatába.

Ez is érdekelhet:

Clarksonék ezúttal Skandináviában hozzák a formájukat

Nem tudjuk ennél jobban várni a The Grand Tour következő részét.

Clarksonék nem kímélik a franciákat a legújabb filmjükben

A francia autók és a francia sofőrök is megkapják a magukét.

Nem tudjuk eléggé várni Clarksonék amerikaiautós kalandjait

Skóciában jártak, mutatjuk az előzetest.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés