Nem túl biztatóak az előjelek.

Bár korábban az esemény szervezői közölték, hogy az F1 jóváhagyásával megtartják a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat – a csapatok már meg is érkeztek Melborune-be –, ugyanakkor Victoria állam miniszterelnöke, Daniel Andrews kedden közölte, bár egyelőre még nem indokolt, hogy lefújják a futamot, de ez a dolog egyik napról a másikra változhat és bármikor bekövetkezhet a közösségi fertőzés esélyének csökkentése miatt, mint mondja:

„A szakértők szerint, ennek hamarosan eljön az ideje.”

Eközben három istálló (Haas, McLaren, Williams) négy alkalmazottja mutatja a koronavírus tüneteit, míg a melbourne-i Albert Park Hotelban is találtak egy fertőzött 70 éves vendéget.

Válságstábot állított fel az FIA

Mert egyre nehezebb helyzetbe kerül az autósport a járvány miatt.

Már tiltakoznak is a futam megtartása ellen: egy repülőgép füsttel fújta az égre, hogy STOP F1:

John M Knox ➡️ on Twitter

Someone has written STOP F1 in the skies above North Sydney. They did it the wrong way around though for Sydney CBD. #F1

Gyors update: kiderült, hogy a felirat Sydney égboltján volt látható, ami egyébként mintegy 800 km-re van Melbourne-től a futam helyszínétől.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
13% Naná, és nagyon keményen.
44% Igen, de menedzselhető.
42% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés