Váratlan fordulat. A hatszoros világbajnok ezt most megúszta, a Mercedes kárára.

Nem Lewis Hamilton nyerte az Orosz Nagydíjat, ami annak volt csak köszönhető, hogy a brit kétszer is 5 másodperces büntetést kapott szabálytalan rajtpróbájáért, amit ráadásul a bokszutca gyors sávjában végzett el, így összesen 10 másodperces időbüntetést kapott, amit a boxban kellett letöltenie.

Már a versenyen lehetett tudni, hogy nem ússza meg ennyivel Hamilton, akit még futam közben két büntetőponttal is szankcionáltak – azzal az elmúlt 12 hónapban már tíznél járt, vagyis neccessé vált számára a helyzet, mert 12 pontnál egyversenyes eltiltás jön.

Az FIA viszont a futam után bejelentette, hogy meggondolta magát és visszavonja a két büntetőpontot, helyette 25 ezer eurós pénzbírságot szabott ki a pilóta csapatára, a Mercedesre. Michael Masi versenyigazgató el is magyarázta miért változtatták meg döntésüket:

„A versenybírák beszéltek a csapattal és a versenyzővel is a futam után, vagyis Lewisszal és a Mercedesszel. Kiderült, hogy Hamilton a csapatutasítást követte, a bírák ennek tudatában pedig helytelennek érezték a kiosztott két büntetőpontot, visszavonták a pontokat, helyette a csapatot bírságolták meg 25 ezer euróra.”

Eközben...

Hamilton a Red Bullnál?

Van, aki szerint már nem a Mercedesszel kellene terveznie Hamiltonnak.

(Forrás: racefans.net, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A 19 éves Verstappen brutális rajtja

További cikkeink a témában