Andrea Kimi Antonellinek a hatodik helye ellenére sem volt jó hétvégéje Monzában a Mercedes szerint.
Kimi Antonelli ugyan pontokat szerzett a Max Verstappen domináns győzelmét hozó Olasz Nagydíjon, de a versenyhétvége korántsem volt zökkenőmentes számára. A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff egyenesen kiábrándítónak nevezte Antonelli teljesítményét, miután a hétvége során több hibát is elkövetett*.
„Kiábrándító volt ez a hétvége, kiábrándító. Nem lehet a kavicságyba tenni az autót, és aztán csodát várni, az egész futam kiábrándító volt.”
Wolff ugyanakkor hangsúlyozta, hogy továbbra is támogatja és bízik Antonelliben, mert mind mondja: „ő egy nagyszerű pilóta, hihetetlen képességekkel és természetes tehetséggel, de meg kell szabadulnunk a ballasztoktól”, amit a versenyzőknek cipelnie kell a következő versenyekre.
*Antonelli a második szabadedzésen az egyik kanyar kijáratánál a kavicságyba csúszott, ezzel idő előtt befejezve az edzést. Az időmérőn a hetedik helyet szerezte meg, amit Lewis Hamilton büntetése után a hatodik rajtpozícióra javított, ám a futama kaotikusra sikerült számára. Antonelli fekete-fehér zászlós figyelmeztetést kapott a pályaelhagyások miatt, valamint öt másodperces időbüntetést és egy büntetőpontot, mert leszorította Alexander Albont, ami miatt a nyolcadik helyről a kilencedikre esett vissza, Albon pedig elé került a bajnoki tabellán.
(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)
Ez is érdekelhet: