Max Verstappen a 2022–2023-as szezonban megszokott dominanciáját idézve nyerte meg az Olasz Nagydíjat.

Max Verstappen a Formula–1 valaha futott leggyorsabb időmérős körével vitte el a a pole pozíciót a két McLaren-pilóta elől az Olasz Nagydíjon, vagyis jó előjellel várhatta a futamot – a rajtrács:

Pierre Gasly és Isack Hadjar csak a bokszutcából rajtolt, miután mindkettejük autójában motort cseréltek, megsértve ezzel a parc fermé-szabályokat.

Verstappen pedig az élről rajtolva nem hibázott, és pazar győzelmet aratott Monzában, megszerezve ezzel idei harmadik futamgyőzelmét.

Az 53 körös verseny nagy részében uralta a mezőnyt, és magabiztosan ért célba a két McLaren előtt, közel 20 másodperces előnnyel.

A második helyet Lando Norris szerezte meg, ezzel három pontot faragott csapattársa, Oscar Piastri bajnoki előnyéből, aki harmadikként ért célba.

A 2025-ös Olasz Nagydíj a Formula–1 történetének legrövidebb és leggyorsabb futama (1:13.23), Michael Schumacher 2003-as Olasz Nagydíjon elért rekordja lett a múlté.

A McLaren azonban vitatott csapatutasítást hozott a futam vége felé, ugyanis Norris a lassú kerékcseréje miatt visszaesett Piastri mögé, de a csapat úgy döntött, hogy visszakapja eredeti pozícióját.

A Ferrari hazai közönség előtt nem ünnepelhetett dobogós helyezést, Charles Leclerc a negyedik helyen zárta a versenyt, míg Lewis Hamiltont a hatodik helyen intették le.

A nap versenyzője

Nálunk a nap versenyzője Max Verstappen lett, aki egy elképesztő időmérős kör után – ami minden idők leggyorsabb F1-es köre volt – még magasabb szintre emelte a teljesítményét a futamon, amit a 2022–2023-as szezonban megszokott dominanciáját idézve nyert meg. A McLaren két pilótája, akik idén szinte végig uralták a szezont, ezúttal a négyszeres világbajnok közelébe sem értek.

Az Olasz Nagydíj végeredménye:

Így áll a vb-pontverseny a pilóták és a konstruktőrök között az Olasz Nagydíjat követően:

A szezon egy hét múlva az Azeri Nagydíjjal folytatódik.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

A Cadillac máris lefokozza a tartalékpilótáját, hogy Pérez vagy Bottas helyére léphessen

A Cadillac tartalékpilótája egy lépést tesz hátra a versenyzői pályafutásában.

Megvan, mikor derül ki, ki lesz Verstappen csapattársa jövőre

A Red Bull alaposan mérlegel, és nem sieti el a dolgokat.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés