Az is mutatja, mennyire jó úton jár a Toyota az aktuális Aurisszal, hogy ez a cikk elkészült. Pontosabban a cikk megszülethetett volna a régi Aurisról is – sokaknak sikerült hasonló, nagy tisztelet érte –, de hogy illusztráció nem, vagy nem az adott kocsiról lett volna, az biztos. A földkerekség első dizájn nélküli autója – mondta róla a totalcaros Karotta, és bár a hasonló szélsőséges kijelentéseket az autóiparban különösen kritikával kell kezelni, ez esetben kikezdhetetlenül igaza volt. Azzal a láthatatlanul semmilyen Aurisszal kár is lett volna nekiindulni a fotózásnak a decemberre ülepedő ködben.
Így sem várom, hogy a Toyota ajánlatot tesz majd a képeimre, mert érzik, hogy óriásplakátra kívánkoznának, az viszont látszik, ezúttal nem zárták ki dizájnosztályt a fejlesztési folyamatból. Hogy tetszik-e az eredmény, az más kérdés, sokkal fontosabb, hogy egyáltalán beszélni lehet róla, miképp viszonyul egymáshoz a sportosabbra húzott arc és a krómozás, a corollás-avensises-RAV4-es stílusú hátsó lámpa és az ingerszegény oldalnézet.
Attól még, hogy végre megtalálni a parkolóban, egy Toyota Corolla vagy Auris nekem a használati eszköz maga, amely az autó alapfunkcióit tökéletesen teljesíti – elvisz A-ból B-be –, mindezt a kornak megfelelő kényelemben, de élményt nem érdemes várni tőle, mert nem arra való. A tesztautó viszont rácáfolt az előítéleteimre. Persze ne essünk abba a hibába, hogy a hétmillió forintosra bélelt, 1,2-es turbó Aurist normál Aurisként kezeljük – ennyiért már egy hibridet is kapni –, az a majdnem hárommillió forint viszont, amit az alapárhoz még hozzá kell csapni, nem simán felextrázza, hanem más dimenzióba tolja a kocsit.
Prémiumautó lesz? Semmiképp. Szerpentinek felé irányítja a motorteljesítménytől, a futóműtől és úgy általában a vezetéstől mámoros sofőrjét? Nem. Annyira keveset fogyaszt, hogy ezzel teszi rajongóvá a tulaját? Papíron igen (4,7 liter/100 km vegyesben), az életben egyáltalán nem. Csak egy mindennapi használatra való, de ebben a kategóriában még messze nem átlagosnak számító extrákkal teli kocsivá válik, amely azonban nem tűnik a Toyota fejlettségét hirdető demonstrációs eszköznek, nem kelt irigységet senkiben, nem akar többnek látszani vagy magasabb kategóriásnak érződni.
Nagy a monitor a műszerfalon, még sincs nyoma a teslás hivalkodásnak, pedig a telefonunk segítségével akár internet is varázsolható. Pittyeg, ha elhagynánk a sávot, pittyeg, ha nem vettünk figyelembe egy közlekedési táblát, pittyeg, ha fékezni kéne, de ez tényleg segítségnek érződik, nem túlbuzgóságnak, az önparkoló rendszer pedig nem az Ésszel messzebb jutnál sorozatunkba gyűjtött, tehetségtől távoli űberbéna sofőröknek jön jól, hanem mindenkinek, mert sokkal közelebb mer manőverezni a többi autóhoz, ahogy azt a hús-vér vezető tenné. Az Aurisban minden ilyen plusz természetesnek érződik, ami kényelmesebbé-biztonságosabbá teszi a hétköznapokat, mégis megmarad a jól felszerelt átlagautó-érzet, bár kérdés, mennyire volt ez a Toyota szándéka.
Az 1,2 literes hengerűrtartalom kevésnek hangzik a több mint 1,3 tonnás autóhoz, még a turbóval 116 lóerőre húzott teljesítmény is, a 10,4 másodperces gyorsulás se az a káprázat, mindezek ellenére a nyomatéknak köszönhetően meglepően jól, turbólyuk nélkül mozog az Auris, akár autópályán is – persze ha nem jut eszünkbe hatosban padlógázt nyomni, mert akkor a várt nagyon mérsékelt gyorsulás helyett konkrétan semmi nem történik.
Jó, hogy három henger helyett négyben zajlik az égés, csendben, az utastérbe jutó vibrációk nélkül, azt viszont remélem, hogy a Toyota legalább egy együttérzésüket biztosító képeslapot küldött a botrányban fuldokló Volkswagennek, mert nem vad használat mellett sem nagy dolog nyolc liter fölötti fogyasztást elérni, ami gyors számításom szerint úgy 70 százalékos eltérés, ezzel pedig nyilván a hivatalosnál jóval nagyobb károsanyag-kibocsátás jár.
Világot megmenteni tehát nem jó az Auris, de azoknak, akiknek a vezetési élmény a kényelmet jelenti, értékelik a 2016-ban modernnek számító extrákat, normális menetteljesítményekre vágynak és nem akarnak láthatatlan, semmilyen kocsit, azoknak az Executive TSS az 1,2-es turbóval tökéletes választás. Akinek viszont komplexusa van, hogy az autója karakteresebb egyéniség, mint ő maga, barátkozzon a használt, első Aurisok gondolatával.