Nem a feltűnésről és a fényűzésről szól a Toyota Century, hanem a lehető legnagyobb nyugalomról és kényelemről. A retró stílusú luxusautónak már kapható a legújabb generációja Japánban, ahol drágább a Lexusnál is.

Japánban még a luxust is másképp értelmezik, és erre nagyszerű példa a Toyota Century. Nem a feltűnésről és a pazarlásról szól, hanem olyan vevőknek szánják, akik minél nagyobb kényelemben kívánnak utazni. Még a japán miniszterelnök is ezzel a típussal jár, amit 1967 óta gyártanak, és csak nemrég jött ki a harmadik generációja. 2017-ben a tokiói autószalonon mutatták be, és mostantól meg is vehető, kizárólag Japánban.

Klasszikus formája nem változott, pedig az 5,34 méter hosszú luxusautó vadonatúj fejlesztés. Már nem az előd V12-es motorja dolgozik benne, hanem a Lexus LS600h-ból ismerős hibrid hajtás, amiben

egy 5 literes, 375 lóerős V8-as benzinmotor és egy 221 lóerős elektromotor dolgozik össze, a kombinált teljesítmény 425 lóerő.

A légrugókon gördülő limuzinban speciális abroncsok, valamint zajt és vibrációt csökkentő berendezések teszik kényelmessé az utat.

Belül pedig nemcsak még tágasabb, hanem elképesztően kényelmes is az utastér. A két hátsó fotelhez elektromosan mozgatható lábtámasz és 11,6 colos képernyő tartozik, a funkciók az ülések közti 7 colos érintőkijelzőről kezelhetők, a külvilágot pedig a 20 hangszórós hifi hangja és az elektromosan elhúzható függönyözés zárja ki. A Century ezzel a Lexusnál is drágább, 19,6 millió jenbe kerül, ami körülbelül 50 millió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

Ahogyan a japán miniszterelnök besorol a sávba, úgy nem sorol be senki

A japánok ebben is mások, a módszer egyszerűen lenyűgöző.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve