A Supra rajongói csalódottan vették tudomásul, hogy a Toyota a BMW-vel együtt készítette el az új generációt, és a motorja is a németektől származik. A legendás elődjéből származó 2JZ erőforrás azonban gond nélkül belemegy, el is készült az első driftre szánt példány.

Nyilván megvolt az oka a Toyotának arra, hogy a Supra új generációját a BMW-vel közösen készítette el, de a típus régi rajongóit nem vigasztalja, hogy a németektől származó háromliteres, soros hathengeres egyébként egy remek motor. A Supra a 2JZ motoroktól volt az igazi, és nem lepődünk meg rajta, hogy valaki rögtön bele is tett egyet.

Az építés közben készült képeken jól látszik, mennyivel lett szélesebb a gyárinál:

Daigo Saito profi drifter, aki Japánban és az Egyesült Államokban is bajnoki címet szerzett. Az új Suprát az elsők között kapta meg, és a műhelyében szét is vágták, hogy driftre való gépet építsenek belőle.

Az eredeti helyére az előző Supra legendás 2JZ motorja került, amit 3,4 literesre építettek át, a teljesítménye 800 lóerőre, a nyomatéka 880 Nm-re nőtt.

A pilóta kiemelte, hogy az új Supra ideális alap egy ilyen autóhoz, a rövid tengelytávjával és kompakt méreteivel könnyű terelni.

A driftre szánt futóműhöz és a szélesebb kerekekhez alaposan át kellett szabni a karosszériát is, amivel még dögösebben néz ki az új Supra. A gép ráadásul mindössze 42 nap alatt készült el.

Nézd meg, hogyan építették:

Ez is érdekelhet:

Hihetetlen összegért ment el ez a gyönyörű Toyota Supra

18 ezer kilométert futott, és annál is többet ér, mint gondolnád.

És akkor már ezt se hagyd ki:

Egy képre sorakozott fel az összes eddigi Toyota Supra

Felelevenítjük a típus történetét.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.