Szinte mindent tudunk már a Supra új generációjáról, amit álcázva láthattál már, és a leleplezése előtt egy héttel minden eddiginél jobb képeket is mutatott róla a Toyota. Mondjuk, hogy mit érdemes tudni róla.

A legendás Supra mintegy 16 év kihagyás után tér vissza a Toyota kínálatába, és sokat olvashattál már a BMW-vel közösen fejlesztett sportkocsiról. A japán gyártó álcázva is megmutatta a szinte végleges autót, és mielőtt teljesen leleplezné a Suprát, most utoljára minden eddiginél jobb képeket készítettek róla.

A képek mellé folyamatosan csepegtette az információkat a Toyota, ezért azt is tudjuk, hogy az új Supra motorja a BMW-vel közösen készített 3 literes, kettős megfúvású turbóval szerelt, változó vezérlésű, soros hathengeres benzinmotor lesz, amit az autó orrába építenek, és sportkocsihoz méltó módon a hátsó kerekeket hajtja.

A teljesítménye a Toyota szerint legalább 300 lóerő, a nyomatéka 450 Nm lesz,

ami a szériában adott nyolcfokozatú automatával kevesebb, mint 5 másodperc alatt gyorsítja nulláról százra, a végsebessége szinte biztos, hogy 250 km/órára tehető.

Nem lenne igazi japán a Toyota, ha ne figyeltek volna még arra is, hogy a tengelytáv és a nyomtáv egymáshoz viszonyított aránya éppen az aranymetszés alatt legyen.

A tömegeloszlás az első és a hátsó kerekeken a tökéletesnek mondható 50-50 százalék.

Az új Supra felülmúlja majd a Toyota eddig gyártott sportautóit is,

a tömegközéppontja például alacsonyabban lesz a bokszermotoros GT86-énál, és ami döbbenetes, a karosszéria merevsége a Lexus LFA szuperautóét is felülmúlja majd.

Az újdonság adaptív felfüggesztést, aktív differenciálművet, egyedi első kanyarstabilizátort, nagyteljesítményű abroncsokat és négydugattyús féknyereggel ellátott fékeket kap, a vezető pedig választhat majd a normál és a sport üzemmód között.

A premierjére már nem kell sokat várni, a gyártásba kerülő autót október 2-án leplezik le a párizsi autószalonon.

Ez is érdekelhet:

Még keményebben kezd az új Toyota Supra, mint gondoltuk volna

Rögtön a versenyváltozattal kezdték a leleplezést.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés