Lőttek a sportág nagy átlakulásának, egyelőre.

A Liberty Media 2017-ben vette át az F1 irányítását, és eltökélt célja volt, hogy 2021-től egyszerűbb és olcsóbb motorokra cserélje le a jelenlegi, műszakilag bonyolult és drága energiaforrásokat, azt remélve ettől, hogy további motorgyártókkal bővülhet a sportág. (Erről egyébként már 2016-ban aláírtak egy szándéknyilatkozatot a csapatok, a motorgyártók és az FIA.)

A Ferrarinak annyira nem tetszett a szabálymódosítási tervezet, hogy kiszálással fenyegetőzött, amihez később a Mercedes is csatlakozott, bár az olaszokhoz képest kevésbé vehemensen.

A nagy ellenállás eredménye az lett, hogy júliusig nem sikerült kidolgozni az energiaforrásokra vonatkozó előírásokat, így nem is lehet elkezdeni a motorok gyártást, ami nemcsak a korábban élénken érdeklődő Aston Martin, Porsche és Cosworth kedvét szegte, de úgy tűnik a Liberty Mediáét is.

Az F1 sportigazgatója, Ross Brawn ugyanis azt mondja, hogy olyan műszaki szabályokat szeretnének alkotni, amik új motorgyártók számára is vonzóak lehetnek:

„Úgy gondolom, érdemes átgondolnunk az időzítést, azt, hogy 2021 tényleg megfelelő-e erre, vagy inkább érdemes kivárni azt, hogy biztosak lehessünk abban, hogy a szabályváltozások friss vért hoznak a Forma–1-be.”

Vagyis ebből nagyon úgy fest, hogy nem lesz motorreform, egyelőre legalábbis.

Eközben meg...

A Ferrari most egy zsák jéggel kavarja fel teljesen az F1 életét

Természetesen újabb Ferrari-trükközésnek gondolják.

(via, fotó: blick.ch)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.