Mindent bevet a hétszeres világbajnok.

Talán 2016-ban volt utoljára ennyire kiélezett küzdelmet hozó Forma–1-es idény, mint most, amikor 17 futam után és öttel a vége előtt mindössze 12 pont a különbség a világbajnoki tabella első és a második helyezettje, név szerint Max Verstappen és Lewis Hamilton között – előbbi javára.

Bár nekünk, kívülállóknak úgy tűnhet, hogy kőkemény csata folyik az elsőségért, a címvédésre és nyolcadik világbajnoki címére hajtó Hamilton a Sky F1-nek nyilatkozva elmondta, hogy ez azért messze nem így van:

„Nem, nem ez a legkeményebb. Éppen ma gondolkodtam el a bajnoki csatáimon, amiket tízéves korom óta vívok. Rengeteg nehéz pillanat volt pályafutásom során és a maguk módján mindegyik nagyon hasonló, ugyanakkor egyedi volt”

– ezzel a brit el is kezdte a pszichológiai hadviselést Verstappen ellen.

A korábbi F1-es pilóta, Christijan Albers szerint Hamilton például egyáltalán nincs nyomás alatt:

„Hülyeség azt mondani, hogy Lewis Hamilton nyomás alatt van”

Van annál rosszabb is, mint hogy a britnek Verstappennel kell megküzdenie a világbajnoki címért.

Eközben...

Ha úgy van, Hamilton kiütközi a pályáról Verstappent a világbajnoki címért

Nem mi, mondjuk, hanem a Mercedes csapatfőnöke – láttunk már ilyet Sennától és Schumachertől is.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha a szöges gumi túl átlagos, a körfűrészlap lehet a megoldás

Meg is találták Max Verstappen utódját?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés