A Lagonda nevéről talán örökre a hetvenes-nyolcvanas évek ék alakú Aston Martin limuzinja jut eszedbe, és azóta próbálnak ahhoz hasonlóan emlékezetes tartalmat tenni a márkanév mögé. A legújabb kísérletet Genfben mutatják be.

1976-ban jelent meg a különc formájú Aston Martin Lagonda, ami minden furcsasága ellenére imádnivaló, az 5,3 literes V8-assal szerelt limuzin mára igazi ritkaságnak számít.

A brit gyártó egy ideig pihentette a típusnevet, majd ismét egy luxusautóra használta fel, ám az eleinte csak közel-keleti vevőknek szánt Lagonda Taraf nem lett nagyobb siker az elődjénél.

A legutóbbi tervek szerint a Lagonda önálló márkanév lesz.

Míg az Aston Martin a klasszikus sportautókat kereső vevőknek készül, addig a Lagonda kizárólag tisztán elektromos hajtású luxusautókat és SUV-kat gyárt majd. Az első elképzelés, a Vision Concept értelemszerűen még jövőbemutató volt, de most valami jóval kézzelfoghatóbbal készülnek.

Nem is olyan sokára önvezető lehet még az Aston Martin Lagonda is

Kormánykerék még lesz benne, vezethetjük, ha akarjuk.

Genfben mutatják be az autót, egy sportos SUV-t, aminek egyszerűen csak All-Terrain Concept lesz a neve. Még csak egy sejtelmes képet látni róla, de az már ebből is kiderül, hogy mit szánnak a Lagonda márka stílusjegyeinek. Mivel az elektromos hajtás nem igényel annyi helyet, mint a belsőégésű, elég látványos arányokkal rendelkező karosszériát ígérnek.

Olvasd el a Lagonda történetét is:

Különleges ékkel férkőzött be az Aston Martin a legrosszabb autók közé - Roadster

Az NSU Ro 80 forradalmi volt, és rossz, ezért csődbe vitte a gyártóját. Az Aston Martin Lagonda forradalmi volt, és rossz, mégis megmentette a márkát. Ha nem így lett volna, akkor is megérné foglalkozni vele, a valaha volt egyik legbátrabb formájú luxuslimuzinnal.
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés