A hétvégi São Pauló-i futamon már láthatod is.

Már korábban, a Mexikói Nagydíj során jelezte a Forma–1, hogy a Brazil Nagydíjtól kezdve új logót kap a sportág, amit most be is mutattak:

A logó zöld hátteret kapott és az F1 mellett feltűnik két felirat is:

  • az egyik a „the world's most efficient engine”, azaz a világ leghatékonyabb motorja,
  • a  másik pedig a „powered by hybrid since 2014”, vagyis 2014 óta hibrid(motor) hajtja.

Az sportág ezzel szeretné még inkább hangsúlyozni, hogy a 2014 óta használt F1-es erőforrások a leghatékonyabb motorok a világon (a hőenergia 52%-át hasznosítják), valamint érzékeltetni azt, hogy az F1 a fenntarthatóságra törekszik – ennek céljából vezetik be egyébként a fenntartható üzemanyagok használatát és a zöldebb motorformulákat, illetve ha minden a tervek szerint halad, akkor 2030-ra karbonsemlegessé válik a száguldó cirkusz.

Ez is érdekelhet:

Bottast hibáztatja Hamilton és a Mercedes csapatfőnöke is

Mindketten úgy vélik, hogy Bottas pocsék rajta döntően befolyásolta a futamot.

Úgy tűnik, Hamilton pszichológiai hadviselésbe kezdett Verstappen ellen

Mindent bevet Hamilton, ami nem is csoda, hiszen öt futammal a vége előtt 12 pont a hátránya a hollanddal szemben.

(Fotó: formula1.com, nyitókép: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
12% Igen, tetszett.
22% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
42% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés